MENÜ

Úszásoktatás a legjobbaktól
Úszni megtanulni sohasem késő!

Miért jó választás az úszásoktatás?

Hiába érezzük úgy, hogy már könnyedén boldogulni tudunk a vízben, ennek ellenére az úszásoktatás igénybevétele mindig okos döntés. Ezáltal nem csupán a már elsajátított képességeinket fejleszthetjük tovább, de emellett az úszás olyan formáit is elsajátíthatjuk, amelyek eddig nem mentek olyan jól, vagy szinte egyáltalán nem foglalkoztunk velük. A pillangóúszást például jellemzően kevesen űzik, mert valamivel technikásabb megközelítést igényel. Egy jó oktató seperc alatt képes megtanítani ezt, sőt, még a mell- vagy a gyorsúszás is sokkal jobban megy majd. Ám ez csak az úszásoktatás egyik előnye a sok közül. Normális esetben nem biztos, hogy magunktól meglátogatnánk például egy sportközpontot, de ha tudjuk, hogy egy oktató vár minket adott napokon, rögtön több lesz a motivációnk. Ezzel adtunk is magunknak egy programot munka utánra, ahol az egy helyben ülés helyett az aktív testmozgás kapja a főszerepet. A rendszeres úszás pedig igencsak jótékony hatással van a szervezetre, és ezt már az első hetekben, sőt napokban is érezni lehet.

A rendszeres úszás javítja a szív működését és a keringésrendszert, aminek következtében egy hosszabb élet elé nézhetünk. Köszönhetően annak, hogy ezzel a mozgásformával dolgoztatható meg a legtöbb izomcsoport, a szívnek és az ereknek nagy mennyiségű oxigént és erőforrásokat kell eljuttatnia. Ennek köszönhetően a szívizomzat jelentősen megerősödik, hatékonyabb lesz a vérellátás. Ezzel egyidejűleg a vázizmok érellátása is javul, aminek köszönhetően az izmok terhelhetőbbek lesznek, mint korábban.

Most ingyenes próbaóra mellett jelentkezhetsz profi oktatónkhoz, hogy te is megismerkedhess az úszás örömeivel: http://www.uszas.eu/felnott-uszasoktatas-budapest/

Az úszás emellett több erőfeszítést is igényel például a futással szemben, hiszen a víz ellenállása 14 százalékkal nagyobb a levegőnél. A úszásoktatás folyamatos igénybevételével arányos mértékben erősíthető a test, ami főleg kamaszkorban rendkívül fontos.

Az izmokon kívül az immunrendszert szintén erősíti ez a mozgásforma. Mivel a szervezetet folyamatosan kitesszük ilyenkor megfázást okozó tényezőknek, az immunrendszer szép lassan alkalmazkodni kezd, és sokkal ellenállóbb lesz a vírusokkal szemben.

 

Asztali nézet